Ananda Homes Tours: Kötött a lakberendezésben

A hűvös idő beálltával esténként arra vágyunk, hogy egy bögre forró teával, meleg takaró alatt kellemes zenét hallgassunk, vagy egy jó könyvön merengjünk.
Fiatalkorom őszi estéin nem volt TV, nem volt internet, a szomszédok átjöttek hozzánk és beszélgettek, sütit sütöttek a konyhába, recepteket cseréltek, meg KÖTÖTTEK. Nagy divatja volt a kötésnek. Sok-sok pulóver készült az anyukák keze alatt, néha elbontották, újra kötötték. Az élet örök körforgása, napjainkban egyre inkább visszatér a lakberendezés területén is.

A kötés története

A mai értelemben vett kötés eredete homályba vész. A skandináv népek, az egyiptomiak, Peru őslakói egymástól teljesen függetlenül ismert és használt eljárásai voltak a mai kötés előfutárai. Az előkerült első tárgyi emlékek (harisnyák, sapkák, erszények) az i. sz. 2.–3. századból valók.

Nagy valószínűséggel a kötési technika az araboktól terjedt el, részben a Selyemúton kelet felé, Tibetig és Kínáig, másrészt a mórok közvetítésével Európába.

William Felkin 1867-ből származó, a harisnyák eredetét tárgyaló művében azt igyekszik bizonyítani, hogy már a trójai háború idején, Homérosz: Iliász és Odüsszeia műve keletkezésekor is ismerték a kötést. Szerinte csupán fordítási és átírási tévedések miatt, vagy azonos kifejezések használata következtében történhetett meg a kötés és szövés szó fogalmának felcserélése. Állítólag Penelopé férjét, Odüsszeuszt visszavárva azzal a kifogással hárította el türelmetlen kérői ostromát, hogy csak akkor megy férjhez, ha elkészíti köntösét. Csakhogy éjjel felfejtette azt, amit nappal készített; márpedig csak a kötést lehet gyorsan, rongálás és felismerhető jel nélkül felfejteni; a szövést semmiképpen sem.

A 14. században már ismerték a 4-5 tűvel készített „körkötést”, amit a hamburgi Bertram mester 1359-ben festett oltárképe is bizonyít, amelyen a Madonna négy tűvel köt egy ruhadarabot.

Mindenekelőtt egyházi, főúri méltóságok kesztyűi, harisnyái készültek ezzel a technikával.

A 16. században alakultak meg az első kötő céhek. A kötést kezdetben hivatásszerűen férfiak végezték, kézi munkával. Gépesítése az 1589-ben a William Lee által feltalált kötőgéppel kezdődött.

A kézi kötés mindmáig népszerű, a kézzel kötött darabok művészi értéke idővel felértékelődött.

Anélkül, hogy túlságosan belemerülnénk a részletekbe, többféle kötési mintát különböztethetünk meg:

egyszínű és színes minták

fonott, bordás, azsúr minták

növény, állat és nonfiguratív minták

A kézi kötést ma általában két (vagy négy) egyik végén gömb alakban végződő, másik végén hegyes fém vagy műanyag tűvel, illetve modern változata a műanyag huzallal összeillesztett körkötőtűvel végzik. A kötőtű átmérője a fonal vastagságához igazodik, Európában milliméterben mérik, de van, aki a karjait használja kötőtűként.

Unokatestvére a horgolás, amit egy „horgas” tűvel fonnak, hurkolnak össze egybefüggő felületté. Ilyen lejárással készülnek az áttetsző csipkék is.

És most lásunk néhány példát a lakberendezésben a kötött, horgolt kiegészítők terén.

A leggyakoribb a takaró, minél vastagabb fonalból, minél nagyobb tűvel, lazán hagyva a mintát a lágy esés miatt. Hálószobába megadja a melegség, puhaság érzését. Leginkább skandináv, retró, letisztultabb otthonokban javaslom.

Párnák esetében a színek, minták különleges karaktert adnak az enteriőrnek, legköltséghatékonyabb módja otthonunk „átöltöztetésének” évszakváltáskor. Ha van megunt, kinőtt pulóverünk, amit szeretnénk újra hasznosítani, kis kézügyességgel könnyedén díszpárna huzatot varázsolhatunk belőle.

Ha irodába, vagy akár otthon, egy kis játékossággal fel akarjuk frissíteni az enteriőrt, akkor a bögrék, kaspók, ceruzatartók is kaphatnak „takarót”.